2018 February 20. - Közzétette: KölcseyTV

Lázár: “az ország dinamikus fejlődés előtt áll”

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara helyi szervezetének beszámoló ülésén szólt arról, hogy a gazdaságnak és a vállalkozásoknak közös érdeke, hogy kialakítsák az együttműködés kultúráját, a közös nevező megtalálását. Ennek érdekében a kormány segítené a szakképzés javítását, a vállalkozások technológiai fejlesztéseinek támogatását. A következő négy évben politikai stabilitás esetén az ország dinamikus fejlődés előtt áll, ami komoly technológiai fejlesztést és bérnyomást, valamint társadalmi változásokat eredményezhet jelentette ki Lázár János. – Bár komoly lépések történtek, a munkaerőpiac igénye még mindig nincs megfelelően összekapcsolva a képzéssel – mondta a miniszter. Álláspontja szerint kötelezővé kellene tenni a gimnáziumi felvételit annak érdekében, hogy csak az válassza ezt az oktatási formát, aki egyetemen akar továbbtanulni. – A demográfiai folyamatok és a külföldi munkavállalás miatt folyamatos béremelkedési nyomás lesz a következő években. A béremelés mindenki érdeke és elkerülhetetlen, azon kell dolgozni, hogy járulékcsökkentéssel miként tudja támogatni ezt a folyamatot a kormány – hangsúlyozta Lázár János. Hozzátette, a helyi építményadó csökkentése nyújthat ehhez segítséget. A kormány „vállalkozásfókuszú támogatáspolitikát” szeretne, a vissza nem térítendő támogatások aránya azonban várhatóan csökken, elsősorban azok juthatnak ilyenhez, melyek innovációra fordítják azt – emelte ki a politikus. Forrás: hirado.hu

Címkék: