Az Arany csapata nyerte az idei Városi Jégtusa ügyességi versenyt Nyíregyházán. Hatodik alkalommal rendezte meg a Nyíregyházi Sportcentrum a 13-14 éves korcsoport számára a vetélkedőt. Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője azt mondta, a hétköznapokon főleg a felső tagozatos, illetve középiskolás korosztály, a hétvégéken pedig a kisgyermekes családok keresik fel a jégpályát, amely egyre népszerűbb a nyíregyháziak körében.
Elszántan szántják a jeget a diákok a Városi Jégtusa
ügyességi csapatversenyen Nyíregyházán. A már hagyománynak tekinthető vetélkedő
ezen versenyszámában egy jégkorongot terelve kellett szlalomozni a bólyák
között. A feladat nehéz, és a játékvezető a sípjába fúj, ha a csapatok nem
tartják be a szabályokat.
„Itt nem feltétlenük diákolimpiai versenyrendszerben dolgoznak a gyerekek és
versenyeznek, hanem a szabadidő hasznos eltöltése a fő irány. Én azt gondolom,
hogy évről évre járnak vissza azok az iskolák, akik hétközben is sokat veszik
igénybe a jégpályát, mert erre is van lehetőség Nyíregyházán, a délelőtti
órákban reggel 8-tól délután 3-ig szabadon korcsolyázhatnak a gyerekek,
természetesen szervezetten az iskolák által szervezve, osztályfőnöki és
testnevelési órákon keretében az egész tél folyamán.” - mondta el Kőhalmi Richárd, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.
A nyíregyházi fiatalok körében egyre népszerűbb a városi
jégpálya. A versenyfelhívásra tekintettel egyes iskolák a testnevelés órákat is
tartották, és nemcsak a belvároshoz közeli intézményekből érkeztek osztályok. Összesen
nyolc általános iskola vett részt a játékban. Az ügyvezető tapasztalata szerint
a hétköznapokon az esti korcsolyázás a 13-14 éves, valamint a középiskolás
korosztály körében népszerű, a hétvégi délelőttökön pedig főként kisgyermekes családoké
a pálya. Emellett működnek Nyíregyházán utánpótlás jégkorong csapatok is.
„A Nyíregyházi Sportcentrum és a Sólymok csapatából azért be-bekacsintgatnak az
edzők. Természetesen kiszűrik azokat a gyerekeket, akiknek van érzéke ehhez a
sportághoz, de ezt azért már mi sokkal fiatalabb korban, óvoda felső
csoportjából próbáljuk kiszűrni, és az első-másodikos csoportoknak már
csinálunk oktatásokat, korcsolyaoktatások keretében, és ott mindenféleképpen
ott vannak a szakemberek, akik be tudják integrálni azokba a csapatokba a
nebulókat.”
Kőhalmi Richárd hozzátette: immár hatodik alkalommal rendezték meg ezt a versenyt, és mint
mondta, szerinte a korcsolyázást minél hamarabb, szinte már a stabil járás
kialakulását követően érdemes elkezdeni.
„Az úszók azt mondják, hogy öt éves kortól már nyugodtan lehet elkezdeni az
úszásoktatást, akkor már fel van készülve a gyermek arra, hogy ezeket a mozgásformákat el tudják sajátítani. A korcsolya az szerintem hamarabb is megy, mint a síelés. Azt gondolom, ahogy stabilan
tud járni a gyermek, nyugodtan fel lehet tenni a jégre, és azokkal a kis
játékos feladatokkal el lehet kezdeni a jéghez szoktatás fázisát.” - emelte ki Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője.
Az idei Városi Jégtusa győztese az Arany János Általános Iskola csapata lett. A
dobogó második helyét a Móra Ferenc Általános Iskola, a harmadikat pedig a
Bethlen Gábor Általános Iskola diákjai foglalhatták el.